Míg az uniós csatlakozást megelőzően, illetve a csatlakozási tárgyalások fázisában nagyfokú együttműködés jellemezte Közé-Európa országait, és ez a közös fellépés sokat segített abban, hogy helyzeti előnyhöz jussanak az integrációban, addig mára nem csak, hogy megszűnt e kapcsolatok jelentősége, a meglévő intézmények működése formalizálódott, de Közép-Európa államai ma mintha elsősorban egymást tartanák a legfőbb vetélytársnak. Vitatott, hogy a kapcsolatok elhidegülésének az uniós verseny lenne az oka. Háromtípusú nézeteltérés jellemzi a viszonyokat. Van a magyar-szlovák kapcsolatokat elmérgesítő nacionalista vita, ami azonban nem érinti a lényeget. Létezik egyfajta aszimmetria a fejlődési fázisokban, ez már lényegesebb, és jól mutatja a magyar-szlovák vagy a magyar-román modellek közötti különbséget. Míg a szlovákok és románok végre tudták hajtani a társadalmi reformok számos elemét, addig a baloldal Magyarországon képtelen volt arra, hogy meggyőzze a társadalmat e lépések szükségszerűségéről. A konfliktusok vagy elhidegülések okainak harmadik típusa az eltérő geopolitikai kitekintésekből és célokból fakad. Míg Lengyelország és Csehország határozott transzatlantista politikát folytat és felelősséggel viszonyul az Unió formálódó Oroszország-politikájához, addig a Gyurcsány-kabinet különalkukra törekedett Vlagyimir Putyinnal, negligálta az amerikai érdekeket és gyakorlatilag az országot egy olyan pályára állította, mely egyes elemeiben reprodukálta az egykori szovjet csatlósi viszonyokat. A résztvevők messzemenően egyetértettek abban, hogy a Gyurcsány-kabinet felelőtlensége e téren egyértelmű, a liberálisoknak pedig nem volt elég erejük e folyamatba beavatkozni, bár a héttérben állandóan bírálták a magyar külpolitikai célokat. Göncz Kinga külügyminiszteri teljesítménye „maga volt a katasztrófa” – állapította meg a kerekasztal. Hozzá nem értése, operett-politizálása döntéshozói potenciállal ruházta fel a külügyminisztérium volt kádárista elemeit, amit Gyurcsány Ferenc kormányfő is támogatott. Ezek ténykedése nem csak lezüllesztette a minisztériumot, de – Gyurcsány elvárásainak megfelelően – Magyarország szövetségi rendszerével szembeni politizálást honosított meg a magyar külpolitikában. Prior to their accession to the EU, the states of Central Europe were able to cooperate to a large degree, a key factor in garnering advantageous conditions for these countries during the integration process. However, ever since EU accession, not only has this cooperation diminished in importance and the existing regional institutions become largely a formality, but the states of Central Europe now seem to consider each other their primary rivals. Some participants disagreed with the view that the cooling relationships are due primarily to competition within the EU. There are three types of disagreements that characterize the relations between these states. First, the nationalist dispute, such as the Hungarian-Slovak relationship – yet this type of conflict is not at the root of the problems. More to the point the states are out of sync with each other in their phases of development, which is well-illustrated by comparing the Hungarian and Slovak, or the Hungarian and Romanian models. While the Slovaks and Romanians have been able to carry out many aspects of social reforms, Hungary’s ruling Left has been incapable of convincing society of the need for these reforms. The third type of conflict stems from the countries’ varying geo-political standpoints and goals. While Poland and the Czech Republic are pursuing a well-defined trans-Atlantic policy and are taking a responsible part in the EU’s evolving Russia policy toward Russia, Hungary’s Gyurcsány government sought to make a separate deal with Vladimir Putin, neglected U.S. interests, and essentially placed the country on a path that in certain respects reproduced the role Hungary used to play as a Soviet satellite. Participants in the discussion were in full agreement that the Gyurcsány government’s foreign policy was singularly irresponsible, and the Liberals did not have the strength to intervene in the process, though in the background they continuously criticized Hungary’s foreign policy goals. The achievements of former Foreign Minister Kinga Göncz were “a catastrophe”, the participants agreed. In view of Göncz’s lack of expertise and dilettante policy-making, the Kádár-era elements of the Foreign Ministry achieved decision-making power, a development supported by Prime Minister Ferenc Gyurcsány. 2009-04-23T16:00:00+02:00 28 Disintegrating Alliances: Strategic Conflicts Among the States of East Central Europe