A közéletben a rendszerváltás akkor voltközponti téma, amikor még be sem következett, illetve amikor megteremtődtek politikai lehetőségei, de hiányoztak az intézmények, a tapasztalatok, ráadásul teljes egészében hiányzott az ahhoz szükséges politikai kultúra. Az akkori politikai elit igyekezett kész toposzokat átvenni a nyugati gyakorlatból, melyeknek egy része sikeresnek bizonyult, más részüket a kelet-európai valóság teljes mértékben erodálta. Ennek egyenes következménye az a kiábrándultság, mely a mai magyar társadalmat olyannyira jellemzi. A mai magyar polgár – sok társához hasonlóan egész Közel- és Kelet-Európában, csalódottan szemléli a társadalmi alapintézmények bizonytalan állapotát, az elit kiábrándító teljesítményét, ugyanakkor nem hajlandó észrevenni, hogy az illúzióvesztésért leginkább ő maga felelős. A térség társadalmait – kevés kivételtől eltekintve – populista politikusok vezetik, a lakosság pedig elvárja teljesíthetetlen ígéreteiket épp úgy, miként olyan vágyainak teljesülését, amelyek nem a jelenhez, még kevésbé a jövőhöz köthetők, hanem leginkább a múlthoz. A legtöbb társadalom, az új politikai kultúra teremtette dimenzióban nem – vagy csak részben – tudja definiálni nemzeti, illetve szociológiai identitását. Ez magyarázza a nacionalizmusok ébredését, éppúgy, mint az elidegenedést attól a demokráciától, mely nem biztosít az egyes embernek automatikus helyet azon virtuális halmazokban, melyeket korábban osztályoknak tekintettek. Azon kelet-európai társadalmakban, melyek nem egyesítették az 1949-1989-es időszakban a kommunista gyakorlatot a nacionalizmussal, és ilyen Magyarország is, a lakosság a nacionalista eszmékhez meglehetősen naivan viszonyul, míg a politikai élet szélsőségeit benépesítő egyes politikusok hatékonyan használják fel céljaikra ezt a naivitást. Ugyanakkor az is tapasztalható – lényegében az összes poszt-kommunista államra, hogy a korábbi diktatúra sikerrel semmisítette meg az osztálytudatot, ami ma különösen terhes következményekkel bír az egyén önmeghatározását illetően, különösen, mert eközben az osztály-előítéletek maradéktalanul megmaradtak. A konferencia résztvevői egyetértettek abban, hogy a demokratikus intézményrendszer Magyarországon maradéktalanul kiépült, ám az azt működtető kultúra – húsz évvel a tényleges rendszerváltást követően – immáron második mély válságát éli meg. Ma már jól kivehető, hogy ez annak az elitnek a válsága, mely végrehajtotta a rendszerváltást, ugyanakkor már feltűnőben vannak az új elit reprezentánsai, akik még nem meghatározó tényezői az intézmények működtetésének, de jelenlétük egyre a politikai tartalmak újrafogalmazódását már elindította. 2008-12-30T11:00:00+01:00 23 System Changing in Political Culture 1989-2008