India és Kína szerepe az új nemzetközi rendszer kialakításában

2008.04.29 11:00

Ázsia nem csak két emelkedő nagyhatalommal lép be a 21. század nemzetközi politikájába, de két alapvetően elérő modellt is felmutatva, melyek akár számos követőre is találhatnak az úgynevezett harmadik világban. Kína egypártrendszer, társadalmában ellentmondásos módon vegyül a gazdasági liberalizáció, illetve a központi tervutasításos társadalomvezetési gyakorlat. Indiát szokás a legnagyobb demokráciának nevezni, ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy e társadalom nem mindenben felel meg a nyugati demokráciák ismérveinek. Ám mindkét ország kulcstényezője a jövendő évtizedek fejlődésének. A kerekasztal-beszélgetés ennek tanulságait vonta meg.